Közeli turisztikai célpontok, túraútvonalak

Azon itt megszálló vendégeink, akik a pihenés helyett (vagy mellett) inkább aktívan szeretnek kikapcsolódni szabadságuk ideje alatt, az alábbiakban felsorolunk számukra néhány Bük közeli turisztikai célpontot, túrázási lehetőséget és horgászhelyet.

Fertődi kastély

 

Kirándulási és túrázási lehetőségek

Kőszeg (20 km), Velem (28 km)

Kőszeg egy 12 000 fős hangulatos kisváros Magyarország nyugati határszélén. Történelmi belvárosa, felújított terei rengeteg látnivalót és érdekességet kínálnak az ide látogató turistáknak.
Hazánk műemlékekben egyik leggazdagabb városa.

  • Kőszegi-vár: a hazai várépítészet egyik legszebb öröksége.  Legjelentősebb szerepét az 1532-es, törökök elleni harcban nyújtotta, amikor is bevehetetlen erődként feltartóztatta a Bécs ellen vonuló seregeket – Jurisics Miklós vezetésével.
  • Jurisics-tér: a tér egyik ékessége az ország legrégebbi, városházaként működő épülete. Innen pár méterre található a Hősök kapuja, mely a török ostrom 400. évfordulójára épült fel. Szintén érdemes megtekinteni a Tábornokházat, melyben a Kőszegi Városi Múzeum működik és a kőszegi kézművesipar történetét mutatja be. Ugyancsak a térhez tartozó műemlék az Arany Egyszarvú Patikamúzeum, valamint a Szent Imre és a Szent Jakab-templomok.
  • Jézus Szíve-templom: az 1892 és 1894 között épült, kívül-belül látványosan szép és a városképbe tökéletesen illeszkedő neogótikus templom Vas megye második legnagyobb temploma a szombathelyi székesegyház után.
  • Chernel-kert, Arborétum: kisgyermekes családok és természetkedvelők számára ideális célpont. A környéken számos különleges, védett madárfaj él. A központ mellett található arborétumban madárgondozó telep működik: sebesült gólyákat, baglyokat és más ragadozó madarakat ápolnak.
  • Kőszegi-hegység: egyik fő látványossága az Írottkő kilátó (883m), mely arról nevezetes, hogy az országhatár a kilátó közepén halad át, így annak fele Ausztriához, fele Magyarországhoz tartozik. Az Országos Kéktúra útvonal nyugati végpontja is egyben.

Neves rendezvényei:

  • Kőszegi Várszínház
  • Kőszegi Szüreti Felvonulás és Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó
  • Kőszegi Ostromnapok

A felsorolás koránt sem teljes! Ismerkedjen Kőszeg történelmével, rendezvényeivel és további nevezetességeivel: koszeg.hu
Túraútvonalak a Kőszegi-hegységben: naturpark.hu | kirandulastippek.hu

Velem

Velem az Alpokalja egyik legszebb kistelepülése, mely a Kőszegi-hegység lábánál, idilli természeti környezetben fekszik. A II. világháború végén, néhány hónapon át itt őrizték a Szent Koronát.

  • Szent Vid kápolna, Kőszegi-hegység: a Szent Vid-hegy (568 m) közvetlenül a falu fölött magasodik. A már az ősi időkben is lakott hely Közép-Európa egyik gazdag régészeti lelőhelye. A Szent Vid kápolna kedvelt célpontja a Kőszegi-hegységben túrázóknak. Különösen sokan keresik fel minden június 15-én, a Szent Vid-templomi búcsú alkalmával, valamint az októberi Gesztenye Ünnepkor.

Szombathely (22 km)

Magyarország egyik legrégebbi városa. Itt haladt át egykor az ókor egyik legjelentősebb kereskedelmi útvonala, a Borostyánkő út. Központi szerepének köszönhetően több római császárt is vendégül látott falai között. A nyugat királynőjének is nevezik.

  • Kámoni arborétum: 27 hektáros területen több ezer fa- és cserjefajta található meg itt. Pannónia egyik legszebb gyűjteményes kertje, különleges gyűjteményi egységekkel, mint pl. a 300 fajtából és 3000 darabból álló rododendron gyűjtemény, a több mint 100 fajtát számláló magnólia vagy a hasonlóan gazdag japánjuhar gyűjtemény.
  • Sarlós Boldogasszony-székesegyház: méreteit tekintve hazánk egyik legnagyobb méretű temploma, a 18. század végén épült szombathelyi bazilika. Az oltáron elhelyezett Szent Márton Hermában a szent ereklyecsontjai vannak, melyeket Tours érseke ajándékozott az egyházmegyének 1913-ban. Szent II. János Pál pápa szombathelyi látogatásakor (1991) ennél az oltárnál imádkozott.
  • Vasi Skanzen, Múzeumfalu: a szabadtéri néprajzi múzeum igyekszik visszaadni a régi falvak hangulatát. Az épületegyüttesek egy valóságos faluként idézik fel a letűnt évszázadok hagyományos paraszti ház- és lakáskultúráját, életmódját.
  • Múzeumok: Iseum (részben vagy egészben feltárt római kori Isis templomok egyike), Savaria Múzeum (régészeti, néprajzi, történeti és természettudományi gyűjteményeiben mintegy félmillió tárgyat őriz), Smidt Múzeum (régészeti kiállítás, hadtörténeti kiállítás, fegyvergyűjtemény, orvostörténeti kiállítás, üvegművészet, könyvgyűjtemény)

Neves rendezvényei:

  • Savaria Történelmi Karnevál
  • Szent Márton napi Országos Nagyvásár, Szent György napi Kézműves Vásár
  • Savaria Nemzetközi Táncverseny
  • Herényi Virágút

A felsorolás nem teljes! Bővebb információ Szombathely aktuális rendezvényeiről és további nevezetességeiről: szombathelypont.hu

Sárvár (25 km)

Sárvár területe a kedvező természeti és földrajzi adottságainak köszönhetően az újkőkor óta lakott. Nevét a vizekkel, mocsarakkal körülvett Árpád – kori földváráról kapta. Első okleveles említése 1288-ban származik.

  • Nádasdy-vár: az idők során Sárvár jelképévé vált a Nádasdy-vár, mely szinte teljes egészében bejárható. A múzeum tárlatai lehetővé teszik, hogy megtudjuk, milyen volt az élet a 16 században, de a török korba utazni Sárvár egyik legnépszerűbb fesztiválja is segít. Ez a Nádasdy Történelmi Fesztivál, ahol korhű jelmezbe öltözött hagyományőrzők kalauzolják a látogatókat a vár akkori életébe.
  • Sárvári fürdő, Sárvári Kalandpark: a nemzetközi színvonalú Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben számos gyógyászati, egészségmegőrző és rekreációs szolgáltatást kínálnak. A szomszédságában nyílt kalandpark erdei környezetben az alábbiakkal várja a gyerekeket és felnőtteket: kötélpályák, íjászkodás, ládaépítés, bátorságugrás, falmászás, air soft lövészet, famászás.

További információk: sarvar.hu

Nagycenk (33 km)

Nagycenk a nyugat-magyarországi peremvidék Sopron-Vasi-síkságán helyezkedik el (Soprontól 12 km-re, a 84. sz, és a 85. sz. főközlekedési utak találkozásánál). A település neve összeforrt a Széchenyi-családdal. Nagycenk és környéke a Széchenyi-család birtoka volt. Itt élt gróf Széchényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum megalapítója, valamint fia, gróf Széchenyi István, “a legnagyobb magyar”. Egykori falujuk ma is méltó módon őrzi emléküket.

  • Széchenyi-kastély: Magyarország egyik legszebb vidéki kastélya. A park közepén álló főépületben berendezett Széchenyi István Emlékmúzeum a Széchenyi-család életművével ismerteti meg a látogatót. A kastély főbejáratától indul a közel 3 km hosszú – a világörökség védelme alatt álló, 1754-ben ültetett Hársfasor.
  • A Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút nosztalgiautazásra csábítja a kirándulókat. A mozdonyskanzen a magyarországi kisvasutak múltját idézi.
  • A nagycenki plébániatemplom közelében, a temetőkertben található a Széchényi Mauzóleum – családi sírbolt.

További információ: nagycenk.hu

Fertőd (36 km)

Fertőd a Soproni járásban, az osztrák határ mellett, a Fertő–Hanság kistájon található kisváros. Ismertségét az ország itt felépített legnagyobb és legfényűzőbb barokk-rokokó kastélyának köszönheti – a Fertő-tó szomszédságában.

  • Esterházy-kastély: A kastélyegyüttes (a „Magyar Versailles”) kiépítése és fénykora Esterházy „Fényes” Miklós herceghez kötődik, aki 1762-től haláláig, 1790-ig folyamatosan építkezett, hogy létrehozza az uralkodói udvarokhoz mérhető rezidenciáját, s ahol mindennaposak voltak fényűző ünnepségek. Eszterházán nemcsak a korszak magas rangú családjai látogattak el, hanem Mária Terézia császárnő-királynő is vendégeskedett, és itt élt és alkotott a nagyszerű zeneszerző, Josepf Haydn is. A kastélynak mind a 126 szobája gazdag rokokó díszítéssel és berendezéssel készült. 300 hektáros parkja, illetve a kapcsolódó táj a barokk kertművészet legérettebb magyarországi alkotása.
  • Fertő-tó: a Fertő vidéke különböző éghajlati övezetek, növény- és állatföldrajzi határok találkozási helye. Ezek az Európában egyedülálló adottságok és e kis területen előforduló élőhelyek sokszínűsége határozzák meg a táj arculatát. A terület nyugati részén található a 309 négyzetkilométer felületű Fertő tó, Európa legnyugatibb sztyepptava. A magas sótartalmú tavat szőlővel borított mediterrán jellegű dombsorok, szubalpin hegyek és hófödte magashegységek övezik. A magyar oldalt a hatalmas összefüggő nádasok, az osztrák részt pedig a nyílt vízfelületek jellemzik.

További információ:  eszterhaza.hu  |  fertodikirandulas.hu

Sopron (42 km)

Sopron a középkorban az ország hét legfontosabb szabad királyi városának, majd koronázóvárosának egyike volt. Területe az őskor óta lakott. Műemlékekben a második leggazdagabb település Magyarországon.

  • Tűztorony és a Fő tér: a város legismertebb épülete, jelképe a Fő téri Tűztorony. Barokk hagymakupolája a kétfejű sassal 58 méter magasra emelkedik, így a város több pontjáról is jól látható. A torony körerkélyéről páratlan kilátás nyílik a Belvárosra és a Sopront körülölelő Lővérekre. Egy szabadtéri múzeumban érezhetjük magunkat, ahol minden épület műemlék.
  • Stornó ház: Sopron egyik legszebb épülete, a Fő tér ékessége – a Tűztorony szomszédságában – a Storno-ház. A kétemeletes palotaszerű gyönyörű barokk sarokház második emeletén található a Soproni Múzeum Storno-gyűjteménye, emellett helytörténeti kiállításnak is otthont ad.
  • Központi Bányászati Múzeum: 1957 óta működik – szintén a Tűztorony közelében. A Kárpát-medence bányászatának történetét, tárgyi emlékeit mutatja be az őskortól napjainkig.
  • Nagyboldogasszony-templom (Kecske templom): a magyar gótikus építészet egyik legkiemelkedőbb alkotása. Falai között királynékat és királyt is koronáztak, valamint országgyűlések színtere volt.
  • Szeplőtelen Fogantatás templom (Orsolyita templom): nyolcszögű tornyával, finom homlokzati részleteivel, bejáratánál szélesebb kórusablakával a neogótikus templomok sorából kiemelkedik, szépségével felülmúlja a város egyéb romantikus épületeit. Tornyában három igen értékes, neogótikus díszítésű harang van.

Neves rendezvényei:

  • Soproni Ünnepi Hetek (folklórfesztivál, nemzetközi fúvószenei találkozó)
  • Soproni Borünnep
  • VOLT Fesztivál (Magyarország egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja)

A felsorolás nem teljes! Bővebb információ az aktuális rendezvényekről és a további nevezetességekről:  sopron.hu  |  prokultura.hu
Kerékpáros túraötletek a város környékén: sopron.hu


Kirándulási és túrázási lehetőségek Ausztriában

Ausztria (Burgenland)

Várak, templomok, múzeumok

  • Léka (Lockenhaus / 32 km): a Kőszegi-hegység osztrák oldalán, Kőszegtől mindössze 13 kilométerre, festői környezetben található település. A falu felett, 400 méteres magasságban erdővel körülvett fellegvár, a 13. század elején a német betörések ellen épült, s a nyugati határvidék első kővára volt. A téli időszakban nem látogatható. Információ a várról: link
    A mellette lévő völgyben, egy gyönyörű tavat találunk, de érdemes megtekinteni a Szent Miklós-templomot is a városban, amelyet Nádasdy Ferenc építtetett. A templom alatti kriptában, középen látható Nádasdy Ferenc vörös márvány szarkofágja.
  • Borostyánkő (Bernstein / 48 km): a Kőszegi-hegység nyugati részén, Burgenlandban a csodás fekvésű település ékköve, a már messziről látszó középkori eredetű Almásy-vár. Nyugati határváraink közül az egyik legfontosabb volt, a már a tatárjárás előtt a XIII. század elején épült erődítmény. A várban szálloda üzemel 1953 óta, az összes szoba és lakosztály korabeli bútorzattal van berendezve. Előzetes bejelentkezéssel lehet látogatni (tavasztól őszig), de a várkertet ennek hiányában is érdemes megtekinteni, a várfalak mentén sétát tenni.
    A településen érdemes megnézni a Sziklamúzeumot (Felsenmuseum) is. Borostyánkő környékén nemes szerpentinkövet, más néven jádekövet bányásztak már a középkor óta.
    További információ a településről: link
  • Máriafalva (Mariasdorf / 55 km): Borostyánkőtől néhány kilométerre – Burgenland legszebb gótikus templomát, a Kőszegi-hegység nyugati lankáin fekvő kis faluban, Máriafalva (Mariasdorf) közepén fekvő dombon magasodva találjuk meg. A kecses késő gótikus, katolikus templom mai csodás formáját a magyar Parlament épületének alkotója, Steindl Imrének köszönhetjük. A templom szabadon látogatható, magyar nyelvű vezetést lehet kérni előzetes bejelentkezéssel. További információ: link
  • Németújvár (Güssing / 68 km): Körmendtől 24 km-re nyugatra, Szombathelytől 46 km-re délnyugatra fekszik, Dél-Burgenland legjelentősebb települése. Németújvár vára az egykori Vas vármegye leglátványosabb vára, ma Dél-Burgenland legnépszerűbb turisztikai nevezetessége. A várfalakról nyíló elbűvölő kiállítás és a vármúzeum gazdag kiállításai teszik a Batthyány család ősi fészkét kihagyhatatlan látnivalóvá.
    A várhegy lábához épült kisváros szívében találjuk a Sarlós-Boldogasszony templomot és a ferences kolostort, amely alatt a 17. században kialakított kriptában eddig a Batthyány-család csaknem száz tagja talált végső nyughelyet. További információ a várról, illetve a templomról: link  |  muemlekem.hu
  • Fraknó (Forchtenstein / 75 km): Soprontól 40 km-re, Burgenland egyik legismertebb jelképe – a Fraknói vár. A középkori várat (XIV. század) a Nagymartoni grófok építtették. A XVII. századi magyar nemesi székhelyeket a masszív külső és a belső barokk pompa jellemezte, aminek Fraknó vára az egyedüli teljes egészében megmaradt példája. A három állandó kiállítás, az Esterházy család történetét bemutató Ősgaléria, a hatalmas fegyvergyűjtemény és a családi kincstár. A fegyvergyűjtemény Európa egyik legnagyobb, magánkézben lévő gyűjteménye. A kiállítás vitathatatlanul legérdekesebb és egyben legbecsesebb tárgya a magyar koronázási zászló. További információ: link

További lehetőségek: burgendland.info

Szabadidőpark kisgyerekes családoknak, valamint túrázási lehetőségek

  • Familypark Neusiedlersee (St. Margarethen / 60 km): Ausztria legnagyobb szabadidőparkja! Fantasztikus szórakozás, 140.000 négyzetméteren. A négy különböző tematikus élményterületen, a “Kalandvárban”, a “Meseerdőben”, a “Kalandszigeten” és a “Tanyán” mindenki megtalálhatja a neki megfelelő szórakozást. A parkban minden évben újdonságok várják a gyerekeket. További információ: link
  • Burgenland, a kerékpárosok paradicsoma: Burgenlandban mintegy 2500 kilométernyi tökéletesen kiépített és táblázott kerékpárút várja a biciklizés kedvelőit. A tartományt hét válogatott kerékpártúra segítségével fedezhetjük fel. A túrák mindegyike egyedülálló élményt kínál. További információ: link


Horgászati lehetőségek a környéken

Bük, Csepreg, egyéb helyek

  • Büki Horgásztó (1,5 km): a focipálya melletti büki horgásztó vízterülete 1,2 hektár, jellemző halfajtái, a ponty, keszeg, kárász és süllő. A tavi pecázás mellett a város határában lévő Répce folyó is lehetőséget kínál a horgászturizmus kedvelőinek (állami horgászengedély birtokában). Bővebb információ: visitbuk.hu
  • Csepregi Boldogasszony-tó (5,5 km): a Csepreg-Acsád útvonalon, Csepregből haladva, kb. 1 km után jobbra fordulva (tábla is jelzi), murvás úton érhető el. Gyönyörű környezet fogadja az ide látogató horgászt, a tó festői környezetben terül el. A Boldogasszony patak felduzzasztásával jött létre 2001-ben, vízmélysége 1-9 m, területe 13 hektár. A tavon kijelölt 19 hely bármelyike foglalható. Állami horgászengedély szükséges a horgászathoz. Bővebben: boldogasszony-to.hu

További közeli horgásztavak:
Csepregi-víztározó (9 km): link | További lehetőségek (Vasi Horgász): link


Kirándulás szervezés: partnerünknél lehetőség van városnéző utak, túrák, stb. megszervezésére. Érdeklődjön a lehetőségekről, elérhetőségeikről!


Kapcsolódó galéria: